Az út The road
75 km 05_Torres Del Rio_Viana_Logrono__22 km 97 km
 
5. nap - 2008. augusztus 12. kedd
Ismét korai indulás - 6-kor, sötétben. Menetközben, a sötétben felvettünk egy olasz stoppos fiatalembert, mert kifogyott a lámpájából az elem. Én elől világítottam a fejlámpával, Attila hátul világított, közöttünk meg baktatott az idegen, és így haladtunk másfél órán keresztül. Kivilágosodás utáni búcsúzásnál megígérte a fiatalember, hogy Santiago-ban mond értünk egy imát a katedrálisban. Ő a hosszú lábaival, meg a fiatalos lendületével, jóval hamarabb ér a célba. Viana-ban kávézás, reggeli a templom melletti téren. Utána leereszkedés 8 km-en át Logrono-ba. Nagyváros, hosszú ipartelep mellett vezet az út, közben csepereg az eső. - 12-re be is értünk a központba, ahol az eklézsiára be lehetett tenni a hátizsákokat megőrzésre, míg az albergue ki nem nyitott. Addig városnézés. Nyitás előtt a szállás utcájában -sorba-ültünk- a többi zarándokkal. Kellemes belső udvaros, központi szálláshely, nagy szobákban sok-sok emeletes ággyal. Tisztálkodás után újra városnézés, meg zarándok-menüs evőhely keresése. De az nincs, sziesztáznak, és csak süti, meg kávé van. Viszont a töröknél egész nap lehet enni finomakat. Séta során megtaláltuk a -zarándokok kapuját-, azon túl már a toronyházas új rész van, ezért visszatértünk az óvárosba. Este 6-kor bementünk a szállás melletti templomba, ahol körbevezettek, és angolul bemutatták a kolostort és a kerengőt. Logrono-ban (önkormányzati) szállás: 3 Eu/fő.